MINTHOGY szinonimái

A minthogy szó szófaja kötőszó. A minthogy szó összesen 2 db magánhangzót és 6 db mássalhangzót tartalmaz. A minthogy szó nem palindrom. A minthogy szinonimáit eddig 4323 alkalommal tekintették meg.

A minthogy szinonimái a következők:
mert
mivel
miután
miérthogy
tekintve hogy
tekintettel arra
hogy

A minthogy szinonimáit fentebb láthatod. A minthogy szó az alábbi idézetekben szerepel:

„Meg fogunk halni, és ez a tény módfelett szerencsésekké avat bennünket. A legtöbben soha nem halnak meg, minthogy nem is jönnek világra.” ~ Richard Dawkins
„Egyesek Einsteint vádolták az atombomba létrehozása miatt, minthogy ő fedezte fel a tömeg és az energia közötti kapcsolatot. Olyan ez, mintha Newtont okolnánk a repülőgépek lezuhanása miatt, hiszen ő fedezte fel a gravitáció törvényét.” ~ Stephen Hawking
„Minthogy a biológiai evolúció alapvetően véletlenszerű bolyongás a genetikai lehetőségek mezején, a változás nagyon lassú.” ~ Stephen Hawking
„A káposztának, amely ugyancsak darwini lény, semmivel sincs több kedve táplálékká válni, mint nekünk, és minthogy viselkedésével nem tudja megvédeni magát, vegyi hadviseléshez folyamodik.” ~ Steven Pinker
„Nincs bizonyos igazság, minthogy az egész világ az alany számára tárgy.” ~ Arthur Schopenhauer
„Hosszú ideig próbáltam elfogni tekintetét. Újra meg újra éppen csak találkozott a szemünk; de az övé, minthogy nem volt mondanivalója számomra, hamarosan zavartan elfordult.” ~ Charlotte Bronte
„Sose láttam lila tehenet, nem is remélem, hogy látok, de annyit elmondhatok, inkább látom, minthogy azzá válok!” ~ Frank Gelett Burgess
„Mindenem a tiéd - mondja egy jó anya -, ha többet kérsz, nem adok, mert elrontalak. Inkább bömbölj az ajtómon kívül, minthogy hitvány ember légy.” ~ Müller Péter
„Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás.” ~ Esterházy Péter
„Ha az ember törölte a többi lehetőséget, ahhoz fordul, amelyik megmaradt, és azt mondja - minthogy más nincs - ennek kell lennie...” ~ Agatha Christie
„Az életnek tengerében Két örvény van: szív és ész; A kettőnek egyikében A jobb ember könnyen vész. Az ész ezer bajt okozó; - Ezt el lehet kerűlni; A szív, minthogy ragadozó, Könnyű benn elmerűlni.” ~ Kisfaludy Sándor
„Egy függőségi kapcsolatban az ember inkább tönkreteszi a másikat vagy önmagát, minthogy felébredjen az illúzióból. Mivel titkolni akarja saját tehetetlenségét, ő maga válik apa- vagy anyafigurává és nevelni kezdi partnerét.” ~ Kurt Tepperwein
„Időt hagyott nekem, hogy megszeressem az apai szenvedélynek azzal a kizárólagosságával, amely - minthogy nincs máshova fordulnia - csak gyermekeivel törődik.” ~ Luigi Pirandello
„Az a benyomásom támadt, hogy szívesebben sóvárogsz valaki után, akit úgysem kaphatsz meg soha, minthogy olyasvalakivel legyél, akit viszont igen.” ~ Cassandra Clare
„Az erkölcsiség azt jelenti, hogy a fejemben már megvan, mit hogyan kellene tennem, az erkölcsösség pedig nem más, minthogy adott helyzetben ezzel a tudásommal szinkronban is cselekszem.” ~ Bagdy Emőke
„Meg vagyok róla győződve, hogy ha az ember gyűlöl valakit, leginkább evés közben gyűlöli: a táplálkozás ugyanis az egyik legönzőbb cselekvés, minthogy az ember a legközvetlenebb szükségletét elégíti ki általa.” ~ Alberto Moravia
„Minthogy képtelen elfogadni a halál végzetszerűségét, az embert tragikus helyzete és a halál rettenete arra kényszeríti, hogy narcisztikus módon különleges és következésképpen halhatatlan értékként mutassa fel önmagát.” ~ Hankiss Elemér
„Minthogy a matematikai igazságok szükségszerű igazságok, a felfedező tényleges "információt" technikai értelemben nem kap. Minden információ ott van az egész idő alatt. Csak össze kell a dolgokat hozni és "látni" a választ!” ~ Roger Penrose
„Inkább egyetlen szavamat se higgyék el, minthogy kritikátlanul elfogadjanak mindent.” ~ Ernst Hans Gombrich
„Minthogy az értelem ilyen nagy jótétemény, semmiről se feledkezzünk meg, amivel megőrizhetjük; meneküljünk a szenvedélyek elől, amelyek elrabolják tőlünk; ezek egyike a szerelem...” ~ Pierre de Marivaux
„Minthogy érzéseink csupán ökölszabályokhoz igazodnak, amelyek nem minden helyzetben érvényesek, az emberi viselkedésnek szigorúan véve nincs jól definiálható célja.” ~ Max Tegmark
„Ha valakinek nem tetszik valami, forduljon el inkább, minthogy átkozza.” ~ Németh Alajos