NYOMÁN szinonimái

A nyomán szó szófaja névutó. A nyomán szó összesen 2 db magánhangzót és 4 db mássalhangzót tartalmaz. A nyomán szó nem palindrom. A nyomán szinonimáit eddig 975 alkalommal tekintették meg.

A nyomán szinonimái a következők:
alapján
segítségével
következtében
kiindulva

A nyomán szinonimáit fentebb láthatod. A nyomán szó az alábbi idézetekben szerepel:

„A csönd és a nyugalom nem fejleszti a jellemet. Csak a szenvedés és a megpróbáltatás nyomán erősödik a lélek, tisztul az éleslátás, támad fel az ambíció és jön el a siker.” ~ Helen Keller
„A tudomány története számos példáját ismeri az új, a korszakalkotó megállapításokkal való kezdeti szembenállásnak, de egyetlenegyet sem, amikor a valóban érvényes újat a viták nyomán végleg elvetették volna.” ~ Beck Mihály
„Jaj, ezek a könnyek. Nem tudott tenni ellenük semmit. Csak jöttek valahonnan nagyon mélyről, jöttek, jöttek az emlékek nyomán, elöntötték a szemét és elhomályosították a sorokat.” ~ Wass Albert
„Bús álom az én életem: eltűnt reményem csillaga, mindegy, nappal vagy éjszaka, való volt-e, vagy látomány, ma már mi sem maradt nyomán.” ~ Edgar Allan Poe
„A lelki kötelékek közül azok bizonyulnak a legtisztábbnak és legtartósabbnak, amelyek egyetlen pillantás nyomán fogantak.” ~ Edgar Allan Poe
„A legszörnyűbb lavinák, úgy lehet, Indulnak egy elejtett szó nyomán, Mit elhallgatni - véltük - nincs miért, S mit elhallgatni jobb lett volna tán.” ~ Reményik Sándor
„Lépő talpam tűbe téved, időfonál éled bennem. Lépteim nyomán múltat hímez a jövőm.” ~ Pálnagy László
„Nyomorúságos órák járnak a szenvedélyes szerelem nyomán, ha nem alapul kölcsönös lángoláson.” ~ Mariana Alcoforado
„Ölelő karod hiánya nyomán fázom te vagy világom.” ~ Börzsönyi Erika
„Az elkövetkező időkben minden egyforma és unalmas volt. Azok a dolgok, amelyek eddig jelentettek valamit, elvesztették jelentőségüket, noha ott voltak még, akár testen a sebek, amelyek nyomán a bőr alatt kemény daganatok támadnak.” ~ Tracy Chevalier
„A bölcs hangját sem hallod mindig, ahogy a vad vihar sem tombol örökké. A mennydörgést csönd követi, s a sötét nyomán mosolyog a szivárvány.” ~ John Heider
„Vakon megyek egy sejtés nyomán, állandóan eltévedek, igazítok a dolgokon, másik utat választok, újra eltévedek - egy marha nagy bolyongás az egész. Csak egyre kell vigyázni, hogy az ember soha ne csapja be magát.” ~ Krasznahorkai László
„Vándor: nincs előtted kitaposott ösvény. Lépted nyomán lesz ösvénnyé a tér.” ~ Antonio Machado
„Egy régi szempár fénye éget, hang suttog, elfoszló zene, s nyomán szívemben újraéled letűnt idők igézete.” ~ Vaszilij Andrejevics Zsukovszkij
„A teremtés folyamatos. Minden egyes alkalommal, amikor valaki hosszasan vagy tartósan gondol valamire, egyben teremt is. Egészen bizonyos, hogy gondolatai nyomán előbb-utóbb megvalósul valami.” ~ Michael Bernard Beckwith
„A félelem és a rossz döntéseink, a kudarcaink nyomán támadt szégyenérzet pedig tartósan csak egyféleképpen győzhető le: a megismerés, a megértés és az elfogadás folyamata által.” ~ Rott József
„Ami ma szemétdomb, az holnapra javítóműhely lesz a kezünk nyomán!” ~ Thomas Mott Osborne
„Mindegyik pillanatból ezerfelé ágazhat az életünk. Lehet, hogy minden döntésünk és minden elmaradt döntésünk nyomán születik egy verzió.” ~ Nicola Yoon