SZERINT szinonimái

A szerint szó szófaja névutó. A szerint szó összesen 2 db magánhangzót és 5 db mássalhangzót tartalmaz. A szerint szó nem palindrom. A szerint szinonimáit eddig 3243 alkalommal tekintették meg.

A szerint szinonimái a következők:
megfelelően
egyezőleg
fogva
következtetve
képest
fogvást

A szerint szinonimáit fentebb láthatod. A szerint szó az alábbi idézetekben szerepel:

„A kérdés, amely az emberi faj előtt áll, hogy a természetes Isten saját törvényei szerint kell-e kormányoznia a világot, vagy a papok és királyok fogják uralni kitalált csodák alapján?” ~ John Adams
„Sok ember élete fogytáig vár az alkalomra, hogy a maga módja szerint jó lehessen.” ~ Friedrich Nietzsche
„Ítéljen mindenki a saját véleménye szerint, saját olvasmányai alapján, de ne azok után, amiket mások mondanak neki.” ~ Albert Einstein
„A dicséretet örömmel, a bírálatot bosszúsággal fogadjuk, pedig a józan ész szerint éppen fordítva kellene eljárnunk.” ~ Carl Sagan
„Optimista rohamaimban azt mondom magamban, hogy pokol volt az életem: az én poklom az ízlésem szerint való pokol.” ~ Emil M. Cioran
„Az üresfejűek logikája szerint - akik mind azért közlékenyek, mert csak semmiségekre jár rá a nyelvük -, aki nem beszél a dolgairól, annak rosszul áll a szénája.” ~ Honoré de Balzac
„Egy pillantással mindent el lehet mondani, és később le is lehet tagadni, hiszen egy pillantást nem ismételhetünk meg szó szerint.” ~ Stendhal
„A sorsunk rettegés, minden nézet szerint, s olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs, És a természetet kár is kérdezni, néma: Isten kell, hogy legyen, ki szól is hozzánk néha.” ~ Voltaire
„Gondolkodni könnyű, cselekedni nehéz. De gondolatunk szerint cselekedni a legnehezebb.” ~ Johann Wolfgang von Goethe
„Szerelem a szerelem, Amely hőfokot más hőfok szerint nyer Vagy ár-apályt játszik készségesen?” ~ William Shakespeare
„Apák, ne szín szerint ítéljetek A lányotok szívéről. Nincs varázslat, Amely a szüzek ifjú erejét Megrontja?!” ~ William Shakespeare
„A világ azoknak a kezében van, akiknek van bátorságuk álmodni, és akik vállalják a kockázatot, hogy az álmaik szerint éljenek - mindenki a maga tehetsége szerint.” ~ Paulo Coelho
„Az ember ugyanis nem azért viselkedik a társadalom előírásai szerint, mert annyira szereti betartani a törvényeket, hanem mert fél a büntetéstől.” ~ Paulo Coelho
„A világnak semmi másra nincs szüksége, mint példákra, olyan emberekre, akik az álmaik szerint tudnak élni, és képesek harcolni az elképzeléseikért.” ~ Paulo Coelho
„Halál: a szótár szerint az élet vége (bár voltaképpen az élet is olyan dolog, ami pontos meghatározást igényel). A test életfunkcióinak tartós leállása - idetartozik az agyműködés, a légzés, a vérkeringés és a szívműködés.” ~ Paulo Coelho
„A valódi bölcs kívánalma szerint rakja meg a tüzet, vagy oltja el azt, ahányszor csak akarja. Ám ha nem tanít meg arra senkit, hogyan kell tüzet gyújtani, minden bizonnyal egy cél vezérli, hogy mindenkit átengedjen a sötétnek.” ~ Paulo Coelho
„Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.” ~ Anatole France
„A regényírót ne kösse érzelmi viszony alakjaihoz, hanem véleményem szerint írja le őket, legyenek bár jók vagy rosszak, ugyanazon egykedvűséggel.” ~ William Makepeace Thackeray
„Ami öröm és bánat bennünket ér, azt sohasem valódi mértéke, hanem inkább a saját érzékenységünk mértéke szerint érezzük át.” ~ Francois de La Rochefoucauld
„A Biblia szavai, melyek szerint Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, nem azt jelentik, hogy az Isten egy ember a mennyországban, hanem azt, hogy az ember Isten a földön.” ~ Lucian Blaga
„Az erkölcsi törvények hely és idő szerint változnak. Egyesek ürügyet látnak ebben, hogy egyiket se tartsák be.” ~ Lucian Blaga
„Ha a földön vagy, tetszés szerint állhatsz vagy haladhadsz, ám ha röpülsz, csupán haladhatsz.” ~ Lucian Blaga
„Bármely vallás lényege nem abban áll, amit ismert tanulmányok összegyűjtöttek, mint isteni kinyilatkoztatások (ennek neve teológia), hanem a kötelmeink összessége, amit Isten ránk hagyott. Kant szerint.” ~ Lev Tolsztoj
„Nem a körülöttünk lévő életet kell kedvünk szerint elrendezni, hanem önmagunkat kell megtörni, meghajlítani, hogy mindenféle életre alkalmasak legyünk.” ~ Lev Tolsztoj
„Ha férfi vagy, légy férfi, S ne hitvány gyönge báb, Mit kény és kedv szerint lök A sors idébb-odább. Félénk eb a sors, csak csahol; A bátraktól szalad, Kik szembeszállanak vele... Azért ne hagyd magad!” ~ Petőfi Sándor